Akarod, hogy olvasson az utca népe?

Május elsejéig lehet beküldeni a minimum 3600, maximum 4000 leütés terjedelmű novellákat az idei Álljon meg egy novellára! pályázatra, amelynek legjobbja 300 ezer forintos pénzdíjban részesül.

A főváros és a megyeszékhelyek megállóiban korábban kihelyezett novellákkal a szervezők célja az volt, hogy szórakoztató perceket szerezzen a buszra vagy villamosra váróknak. Az első évben több mint 2500 pályázat érkezett a felhívásra, tavaly már 3800. Ezek közül választotta ki a Grecsó Krisztián író vezette zsűri a legjobbakat, amelyek szerzői között akadt ismert író, neurológus, marketinges és újságíró is.
Az idei pályaműveket Grecsó Krisztián mellett Antal Nikolett és Korpa Tamás, a Fiatal Írók Szövetségének társelnöke értékeli majd.
A nevezés idén is anonim módon történik, így a szerzők kilétére csak azt követően derül fény, hogy a zsűri kiválasztotta azt a húsz novellát, amelyeket az utazók 2019 nyarán olvashatnak országszerte. Egy szerző legfeljebb három szépirodalmi alkotással nevezhet. A legjobbnak ítélt alkotás szerzője 300 ezer forintos pénzdíjban részesül, a második 200 ezer, míg a harmadik helyezett 100 ezer forintot kap.
További információt itt találsz.

 

mindennapkonyv.hu / MTI

 

FRISSTÉS: A pályázat leadási határidejét a szervezők május 8. éjfélig meghosszabbították!

 


GRECSÓ KRISZTIÁN

Tovább

Korpa Tamás

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
HÍREK
2019-04-05 10:54:58

1,4 millióval több szó: ennyit jelent az esti mese

Tovább
INTERJÚ
2019-12-22 14:38:23

Hidas Judit könyvlistája

Tovább

Május elsejéig lehet nevezni az Álljon meg egy novellára! pályázatra.