„A szabásmintáink voltak kevésbé áramvonalasak” – Interjú Poós Zoltánnal

A könyvben szereplő tárgyak egy része a személyes gyűjteményedből való. Az a típus vagy, aki mindenre rámondja, hogy „jó lesz ez még valamire”, és aztán gyűlnek a cuccok mindenhol, vagy céltudatosan ráálltál a divatra, mondjuk tudtad ’88-ban, hogy ez a Méta-melegítő még jó lesz egyszer?

Már kamasz koromban is foglalkoztatott az eltűnt idő, tizenhat éves lehetettem, amikor elmentem egykori óvodámba, és ellőttem egy tekercs filmet a régi hintákra, homokozókra. És milyen jól tettem! Az óvoda néhány év után megszűnt, temetkezési vállalat nyílt a helyén, ami mégiscsak morbid, hiszen itt voltam egész életemben a legboldogabb, most pedig egy földbirtokos tartja ott a kombájnjait. A gyerekkori ruháim pedig megmaradtak, a szüleim nem dobálták ki. Bezsákolták, és felkerültek a padlásra. Már elmúltam harminc, amikor lehoztam őket, és visszatettem a régi szekrényembe. Ha hazamegyek anyámhoz, akkor természetes a jelenlétük, mert ott vannak a ruhás szekrényemben az alvópólóim és törölközőim mellett.

Mely szubkultúrák rajongója voltál?

Gyerekkoromban a csöves szubkultúra vonzott, de amikor 1985 elején bekerültem a TBC nevű battonyai punk zenekarba, már elkapott a punk és az újhullám, onnan pedig nem volt megállás. Szóval, én „szőrmentén” voltam csak Depeche Mode-os és Cure-rajongó. Leginkább a hideg new wave, a Joy Division depressziós és minimalista világa vonzott, a Bauhaus és a Sisters Of Mercy elegáns goth univerzuma, és persze David Bowie „átváltozásai”. A kocsiban ma is főleg ezeket az előadókat hallgatom, és persze mindenre nyitott vagyok, főleg akkor, ha az adott zene nyomokban utal a kamaszkorom világára.

Sok, a könyvben szereplő tárgy megítélése rengeteget változott: egykor nagyon cool volt, később viszont vérciki. Van-e mégis olyan, amelyik rögtön ciki volt, már amikor előjöttek vele, illetve olyan, ami mindig is menő maradt, a kezdetektől fogva?

A Senior melegítő a nyolcvanas évek elején nagyon ciki volt, mert a kék változata emlékeztetett az MN (Magyar Néphadsereg) melegítőjére, amit jórészt az alkoholisták viseltek, a hátsó zsebben ugyebár az elmaradhatatlan kétdekás cserkóval. A Senior viszont most újra menő, mert Belicza Bea designer csapata újragondolta. És mi az, ami még menő maradt a nyolcvanas évekből? A Perfecto karakterű bőrdzsekik például. Igaz, ezekhez jórészt a rendszerváltásig csak a téeszelnök gyerekei és a rockzenészek jutottak hozzá, ha valaki megfordult olaszban vagy Bécsben. Ezek a dzsekik annyira áramvonalasak voltak, hogy számos szubkultúrát kiszolgáltak, még a Twin Peaks se képzelhető el nélkülük. 

A hazai termékeket végtelenül cikinek gondoltuk mondjuk a 80-as években, ellenben ami Nyugatról jött, az máris, automatikusan tökéletesnek tűnt. Így visszatekintve mennyire volt igazságos ez az ítélet?

Alapvetően igazságos volt, ugyanakkor egy Tisza cipő nem feltétlenül volt rosszabb egy Adidasnál. Részint azért sem, mert volt olyan Adidas, amit a Tisza cipőgyárban, Martfűn készítettek. Az anyaghasználatban nem voltunk rosszabbak, csak a szabásmintáink voltak kevésbé áramvonalasak…

Több könyved is jelent már meg hasonló témában (elsőként a Szivárvány Áruház), vagyis jól ismered az elmúlt évtizedek hangulatát és tárgyi világát. Volt-e olyan termékünk, amely szerinted megérdemelte volna, hogy világmárka legyen?

Ugye némelyikük világmárka lett, ilyen a Bűvös kocka, és be kellett volna futnia világviszonylatban az Alföldi papucsnak is, elképesztően jól mutatott a leszűkített farmerrel, de ugyanúgy megérdemelte volna a nemzetközi figyelmet a Trapper is. Igaz, hogy sokszor merültek fel a „magyar farmernél” minőségi hibák, voltak panaszok a varrásra, stb. de a Trapper karakterének ma is megvan a hipnotikus ereje, a Trappert látva jobban elkapta az embert az ún. jeans-érzés, mint a Magyarországon készített Levis’t látva.

Segíts nekünk, divatban kevésbé járatosaknak: most épp mi van: retró, a retró retrója, vagy valami más?

Sokáig azt hittem, hogy a retróban tartjuk a kronológiát, és hogy most körülbelül 1994 körül vagyunk újra a divatban, már éppen túl a grunge hullámon, de a nyolcvanas évek olyan erős flash volt a maga technológiai forradalmaival (videókultúra felfutása, CD formátum elterjedése, a Music Television képi világa stb.), magával a kelet-európai rendszerváltás történelmi effektjével, hogy állandó marad a jelenléte. A divat vonatkozásában a nyolcvanas évek lett az új hatvanas évek, tűnjön ez akármilyen nagy hülyeségnek is...

Tegyük fel, hogy visszaugorhatsz az időben a gyerekkorodba. Melyik lenne az a tárgy (akár ruha, akár valami más), amit akkor nem birtokolhattál, de nagyon szeretted volna – és visszamenve az időben a tiéd lehet?

Ilyen a Jordan Jeans farmer, amit nem láttam 1980 óta… Illetve csak egyszer, Pintér Béla Titkaink című, erősen retró-világú darabjában viselték. Egy Jordan Jeansért sok mindent megadnék. Gyerekkoromban cserealap volt a teleszkópos horgászbot, a Tollasbál Magazinok vagy a nyugati nyomású Deep Purple lemezek. Ha valakinek van egy jó állapotú Jordan Jeans nadrágja, már viszem is a horgászbotot és a lefűzött Tollasbálokat!

Nagy Mária Angéla

 Borítófotó: Horváth Péter Gyula

 Az interjú eredetileg a Könyvklub 2018/5-ös számában jelent meg.