„A szabadság egyre fontosabb számomra” – Szabó T. Anna könyvbemutatója

D. Tóth Krisztina és Szabó T. Anna a pódiumon

A kötet kapcsán Szabó T. Anna elmondta, hogy vannak valós személyes élményeken alapuló szövegek, de vannak fikciós írások is benne. A háborús generáció kapcsán kitért arra, hogy személyes példa számára apai nagyanyja, aki orvos volt. Nehéz természetű férje és három gyermeke mellett mégis szabad asszonyként élt. Mikor élete végén megkérdezték tőle, hogy végigcsinálná újra, gondolkodás nélkül mondta, hogy persze. Nem bánt meg semmit.

Mikor D. Tóth Kriszta kiemelte, hogy a kötetben az álmok hangsúlyosan szereplnek, Szabó T. Anna elmesélte egy álmát, melyben átkot szór, ám mikor az elszabadul, nem tudja megállítani, és végül csak a rémület marad benne, mikor felébred. A Por című lírai novellában egy gyerekvarázsló rítust beszél el, és a novella úgy szól róla, hogy nem róla szól. Olyan szöveg, ahol nem a jelentés, hanem a hangzás számít. Véleménye szerint bizonyos pillanatokban fel kell függeszteni a racionalitást. Az indulat, a varázslás, a ráolvasás, az elemi erők mindig foglalkoztatták, számos írásában felbukkannak. Ennek kapcsán kacagva mesélte, hogy mikor először szülni ment, jegyzettömböt vitt magával, hogy lejegyezzen mindent. Természetesen egy sort sem írt, csak jóval később tudott erről az élményről bármit is a papíron rögzíteni.

Szabó T. Anna

A beszélgetés a gyerekkorára terelődött, melynek kapcsán elmondta, hogy mostanában egyre fontosabb számára a szabadság kérdése, és ennek a gyökere valószínűleg a Romániában megélt gyerekéveiben keresendő. Hihetetlen szűkös volt akkor a világ. Jegyre adták az alapvető élelmiszereket, és mindenkinek volt egy száma, amit a ruháján kellett viselnie. A felnőttek a csibészkedő gyerekekre úgy szóltak rá, hogy „felírom a számodat!” Mindezek miatt Szabó T. Anna a mai napig nem mondja ki Ceaușescu nevét. Nem mintha babonásan félne tőle, hanem sokkal inkább dacból és haragból. Műveiben erősen tematizálja a szabadság kérdését, nemcsak a politikai, hanem a női szabadság kérdéskörét is. Sőt a diktatúra emléke annyira alapvető számára, hogy azzal próbálja rávenni gyerekeit a verstanulásra, hogy ha egyszer egyedül lesznek valahol, ha tudnak verseket fejből, akkor sem maradnak maguk.

A beszélgetés végén még szóba került az indulat, a düh, melynek kapcsán az írónő kifejtette, hogy ez nemcsak kifelé, hanem befelé is irányul. Bár a kötetet olvasva azt hihetnénk, hogy sötéten látja a világot, gyerekirodalmi műveiben igyekszik megmutatni, milyen szép az élet, és milyen gyönyörű a világ. Hangsúlyozta, hogy a gyerekek nevelésekor a legfontosabb, hogy ne szégyenre neveljük őket, mert a szégyen később agresszióba fog fordulni.

Amikor az ember ír, egyedül van, és nem számít, hogy mások mit akarnak tőle. Számára ez nagyon felszabító, hiszen ilyenkor teljesen megszabadul az őt figyelő (és megbénító) tekintetektől. Ha ír, azért teljes mértékben felelősséget tud vállalni.