A Netflix szerezte meg a Narnia jogait

A Netflix bejelentette, hogy több évre szóló szerződést kötött a C. S. Lewis Company céggel, hogy több sorozatot és filmet készíthessenek az író legnagyobb műve, a Narnia Krónikái alapján. A megállapodás azt jelenti, hogy a Netflix adaptációs jogot szerzett a teljes Narnia szériához, ami azt jelenti, hogy mind a hét megjelent kötetből készíthetnek feldolgozást.

A tervezett Narnia-filmeket és sorozatokat Mark Gordan (Féktelenül, Ryan közlegény megmentése, A hazafi, Holnapután), valamint Douglas Gresham és Vincent Sieber (Narnia krónikái-filmek) felügyelik majd executive producerként.

 

Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című film előzetese.


A hatrészes könyvsorozatból 2005 és 2010 között a Disney három kötetnek készítette el a filmadaptációját, melyek egyre gyengébbek lettek, és bár nyereségesek voltak, nem hoztak igazi áttörést, miközben témájában nagyon is hasonló Harry Potter filmeket óriási sikerrel játszották szerte a világban. Nem véletlen, hogy a negyedik rész mindmáig nem készült el, bár egy időben felreppentek hírek, hogy Joe Johnston (Jumanji, Amerika Kapitány: Az első bosszúálló) fogja filmes pályája lezárásaként rendezni, és  Millie Bobby Brown, a Stranger Things sztárja alakítja majd benne Jill Pole szerepét, ám úgy tűnik megelőzték őket.

Bízunk benne, hogy a Netflix jól sáfárkodik majd C. S. Lewis örökségével, aki pedig eddig nem olvasta, és szívesen elmerülne egy varázslatos mesevilágban, az mindenképp szerezze be ezt a fantasy klasszikust!

 

Forrás: puliwood.hu

Fotó: pxhere.com

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632884356
Megjelenés: 2019-01-29
méret: 180 mm x 110 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632884332
Megjelenés: 2018-10-09
méret: 180 mm x 110 mm x 20 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-05-02 11:28:36

Anya csak egy van, könyv viszont számtalan – 9 könyv anyák napjára

Tovább
INTERJÚ
2019-02-13 09:54:37

„Én sem egy tündérmesében cseperedtem” – Interjú Ozsgyáni Mihállyal

Tovább
INTERJÚ
2020-01-06 16:30:29

Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Tovább

Tévésorozat és film is készülhet C. S. Lewis klasszikusából.