A kis herceg korai vázlataira találtak Svájcban!

Csütörtökön érkezett a hír, hogy a francia író, Antoine de Saint-Exupery világhírű alkotásának, A kis hercegnek a korai vázlatait találták meg egy észak-svájci raktárhelyiségben. A rajzokat nagyjából három évtizeddel ezelőtt egy aukción vásárolta meg Bruno Stefanini, az ingatlanmágnás és műgyűjtő, aki a tavalyi évben hunyt el. A kis herceg vázlatait egy winterthuri épületben, viszonylag jó állapotban találták meg egy mappában, más művek között.

Ismertető
Ha valaki számára még nem lenne a történet ismerős, a regény azonos nevű hősének fantasztikus csillagközi útját ábrázolja, a könyv világsikerét pedig jól mutatja, hogy 145 millió példányban kelt el világszerte, és nem kevesebb, mint 270 nyelvre fordították le. Saint-Exupery azután menekült az Egyesült Államokba, hogy Németország lerohanta Franciaországot, és száműzetése idején, 1942-ben írta híres könyvét, melyet először 1943-ban adtak ki.
 

Az anyag keletkezésének feltételezhető ideje és helye
A szerző 1915 és 1917 között Svájcban is élt, ez idő tájt egy Fribourg központi kantonjában található bentlakásos iskolába járt.
A vázlatok tartalmaznak egy képet, amelyen A kis herceg beszél a rókával, egy olyat, amely az „Iszákost” ábrázolja bolygóján ülve, és az ikonikus képet a közönséges óriáskígyóról, aki éppen megevett egy elefántot.
 
 
A műgyűjtő felfedezése
Stefanini, Svájc egyik legnagyobb műgyűjtője, aki halála előtt tízezernyi művet gyűjtött össze, megalapított egy társaságot, ami Winterthur művészeti vagyonát kezeli. Egy svájci újság szerint – amely elsőként tájékoztatott a hírről – még 1986-ban, egy aukción vásárolta Stefanini a Saint-Exupery-vázlatokat, Bevaix városában.


A vázlatrajzok további sorsa

Elisabeth Grossmann, a Winterthuri Kulturális Alapítvány kurátora elmondta, hogy fel fogják venni a kapcsolatot a New York-i Morgan Könyvtárral, ahol Saint-Exupéry eredeti vázlatait tárolják, hogy tájékoztassák őket a felfedezésről.
 
 
 
Saint-Exupéry, akiről tudvalevő, hogy civilben pilótaként tevékenykedett, titokzatos körülmények között tűnt el a Földközi-tengeren, röviddel háborús bevetésének kezdetét követően, 1944. július 31-én.
 
 

 
 
 
 
 
Forrás: France 24
 
 

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634159421
Megjelenés: 2018-06-15
méret: 240 mm x 169 mm x 14 mm

ANTOINE DE SAINT-EXUPÉRY

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Színes rajzok a rókáról, az „Iszákosról”, és az elefántot megevő óriáskígyóról is.