A hallgatást és a nevetést díjazták – Kihirdették a Libri-díj győzteseit

Ma este Budapest Music Centerben a Libri-díj gálaestjén átadták a Libri irodalmi díjat és a közönségdíjat. Az utóbbit tizenötezer olvasó szavazata alapján Bödőcs Tibor vehette át az Addig se iszik című irodalmi paródiakötetéért, az irodalmi díjat pedig az öttagú szakmai zsűri Tompa Andreának ítélte Omerta című regényért.

Bödőcs Tibor beszédében elmondta, hogy mivel keményen dolgozik azon, hogy állami kitüntetést ne kaphasson, ezért nagy öröm számára ez az elismerés, illetve hozzáfűzte, hogy ígérte a gyerekeinek, hogy ma visz valamit haza, mert későn érkezik, így most ezt is be tudja tartani.
Tompa Andrea, szintén utalt a politikára. Hangsúlyozta, hogy nagy öröm számára, hogy egy olyan díjban részesült, amit nem kell visszautasítania, majd hozzáfűzte, hogy bár tizenötezer szavazattal szemben ez csak öt ember ítélete, azért nagyon nagy örömet okoz számára.
A Libri irodalmi díjat és a hozzá kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat 2016-ban alapította a Libri Könyvkereskedelmi Kft. A díj a cég olvasásnépszerűsítési programjaként jött létre azzal a szándékkal, hogy előtérbe helyezze a kortárs magyar irodalmat. Mind a szakmai, mind a közönségdíj 1-1 millió forintnyi pénztámogatással és 25-25 millió forintnyi médiatámogatással jár. A nyertes könyvek mindegyike egy-egy L-alakú, könyvtámaszformájú szobrot kap.
Az irodalmi díj zsűrijének tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Károlyi Csaba és Beck Zoltán voltak.

 

A díj rövidlistáján az alábbi tíz kötet szerepelt:
Bödőcs Tibor: Addig se iszik
Földényi F. László: A melankólia dicsérete
Kemény István: Lúdbőr
Nádas Péter: Világló részletek
Parti Nagy Lajos: Létbüfé
Peer Krisztián: 42
Spiró György: Kőbéka
Tolnai Ottó: Nem könnyű
Tompa Andrea: Omerta
Vida Gábor: Egy dadogás története

 

Fotó: bodocstibor.hu

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632278773
Megjelenés: 2017-09-10
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

„ígértem a gyereknek, hogy viszek valamit nekik, mert ma későn érek haza” – Kihirdették a Libri-díj győzteseit.