A betűk tengerén – Facebook-csoport könyvmolyoknak

Könyvmolyoknak indított könyves és kiadói Facebook-csoportot az Athenaeum Kiadó. A cég célja a kezdeményezéssel, hogy az olvasókat is bevonja a kiadói munkába, és könyves közösséget teremtsen.

„Van a könyvkiadásnak egy jellegzetessége, ami azóta érvényes, hogy Gutenberg kitalálta, hogy majd szőlőpréssel fog kódexet hamisítani: a könyvekről, a borítóról, a teljes kínálatról a kiadó és csakis a kiadó dönt, az olvasó pedig csak választásaiban aktív. Eldönti, mely kiadók mely könyvei érdeklik annyira, hogy azokat hazavigye, de bármelyiket is választja, magában a könyvkészítésben passzív marad (egyik kiadó sem fogja megkérdezni, mi legyen szerinte a következő könyv, hogy nézzen ki, mit szeretne, melyik fordító a kedvenc stb.). A könyvkiadás az olvasóért van, de nem az olvasó által.” írják sajtóközleményükben a kiadó munkatársai. A napokban indult Könyvarmada elnevezésű Facebook-csoporttal ezen a gyakorlaton szeretnének változtatni.
A csoporttagok az oldalon kiadói háttérinformációkat – borítókat, megjelenés előtt álló könyvek részleteit, a kiadó belső életét bemutató fotókat – könyves érdekességeket találhatnak, valamint könyvkiadásról, könyvmarketingről szóló videókat nézhetnek. A Könyvarmada egy zárt Facebook-csoport, melynek bejegyzéseit csak azután láthatjátok, ha már felvételt nyertetek.

 

mindennapkonyv.hu / Athenaeum Kiadó


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Könyvekről könyveseknek Athenaeumosan.