„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Egykor az egyik legnépszerűbb költőnk volt. Csillaga magasan állt, egészen a központi bizottságig emelkedett, emiatt mind a mai napig megosztja olvasóit. A héten Váci Mihály Nélküled c. versét ajánljuk figyelmetekbe.

Váci Mihály - Nélküled

Elmúlnak így azt estjeim,
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled
szemem ki sem nyitom.

Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-le hullom, de sóhajom
utánad  felemel.

Olyan csönd van így nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.


Váci Mihály paraszti családból származott. Az 1956-os forradalom idején az eseményeket lelkesen fogadta, beválasztották a Tankönyvkiadó forradalmi tanácsába is. Az ötvenes évek végén az Aczél-féle kultúrpolitika felismerte tehetségét, így a rendszer hivatalos „népi” költőjévé tették. A hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig, Magyarország ünnepelt és legtöbbet szavalt kortárs költője volt, sőt, a párt Központi Bizottságába is bekerült.
1970-es halála után vita indult megítéléséről, kultusza a rendszerváltozásra fokozatosan eltűnt. Krusovszky Dénes 2009-ben nem egyszerűen idejétmúltnak, hanem szinte már olvashatatlannak minősítette.

 


Ez is érdekelhet:

SZERINTETEK
2018-12-15 23:28:35

Dr. Seuss: A ​Grincs

Tovább
SZERINTETEK
2018-12-18 16:47:32

John Hughes: Reszkessetek, ​betörők!

Tovább
MINDENNAPI
2019-07-15 13:58:38

Tetoválás és válás – Részlet K. T. Bernadett Béla, Mihály és más pokolfajzatok című regényéből

Tovább

„szinte hallani, / amit még utoljára akartál mondani”